Tervezők

Csap Viktor

Ezúttal egy olyan designert szeretnénk bemutatni, aki amellett, hogy lélegzetelállító belsőépítészeti terveket készít, egy igazi vezető és csapatjátékos is egyben. Az ő szavait idézve: „Választhattam volna azt az utat, hogy reflektorfénybe állok, és úgy brandingelem magam, mint Csap Viktor, a sztárépítész. Számomra azonban nagyon fontos, hogy jó csapat vegyen körül.” Ez a szemlélet látványos módon valósul meg az építész által vezetett Studio Arkitekter belsőépítész és tervezőiroda közösségében. Csap Viktor és csapata számtalan éttermet, vendéglátót, irodát és lakást öltöztetett fel a legfrenetikusabb designokba. 

Büszkék vagyunk arra, hogy Csap Viktor egyedi tapéta-designjai is a Melograno Muro kollekcióit színesíthetik. Alkotásai nem légből kapott tervek, hiszen ha valaki, ő bizonyosan érzi, milyen tapéta szükséges ahhoz, hogy egy enteriőr a legbravúrosabb küllemet kapja meg. Ezt a bravúrt három kifejezéssel lehet jellemezni: elegancia, kreativitás, és időtálló látvány.

A designhoz való ösztönszerű érzékén túl a legnevesebb magyar építészettel foglalkozó egyetemei mellett Dánia egyik legprominensebb építészeti egyetemén is öregbítette tudását. Fő inspirációs forrása a divat világából fakad, ahol figyelemmel kíséri, hogy a színek és minták miként hatnak egymásra. Az itt levont konzekvenciákat hibátlanul fordítja le a belsőépítészet nyelvére; így lehetséges az, hogy designjai olybá tűnnek előttünk, mint egy előkelő divatbemutató. 

Vízióit azonban továbbra is igyekszik a csapatmunka berkein belül megvalósítani előtérbe helyezve a humánum szempontjait ugyanis szemlélete szerint az emberi jellem sokkal előre valóbb a szakmai tapasztalatnál. Ahogy ő fogalmaz: „Sehol nem mondták el azt, hogy a tervezés a munkánknak csak a harminc százalékát teszi ki.

Van benne harminc százalék projektmenedzsment, negyven százaléka pedig pszichológia és kommunikáció. Egy új csapattag kiválasztásánál nem is csak a szakmai tapasztalat érdekel, hanem hogy emberileg milyen, mert ahogy azt már korábban is említettem, a szakképzettség csak a munkánk harminc százalékát teszi ki.”

Designok: